....de nem kevés

tegnap a fiúk ha nem is szépen, ha nem is lazán, de három pontot elhoztak tiranából. ami egyáltalán nem tűnt alapnak. de ami még kevésbé, hogy ért valamit végigszurkolni a Portugál-svédet a 0-0 javára. Annyi lett. És most, mióta az eszemet tudom, volt értelme figyelni a konkurenciát, tikkelve fixírozni az órát, örülni minden egyes bedobásra tisztázott bedobásnak, és úgy egyáltalán a csiklandósság, amit két, az átalunk babusgatot csapatnak riválisa borzasztóan, kínosan fantáziátlan összecsapása okozhat, ezt megélnem most sikerült először igazán a válogatottal kapcsolatban. Ha x-elünk, vagy kikapunk az albánoktól, telibeszarom a meccset és másnap utánaolvasok. De a győzelem elhitette velem, hogy mostantól minden kósza gondolat, minden bekötött cipőfűző segít közelebb jutni a vb részvételhez. Ezt fogom érezni akkor is, amikor a pályaszélén kapaszkodok majd az elefántbrébe, hogy hozzájárulok a válogatott sikeréhez. Pedig ez csak illuzió, semmi közöm az egészhez. De csupán az, hogy a teljesen szakadozó, pixeles streamben már egy huszti-halmosi-hajnalt kitudok bogarászni, nekem már sikerélmény. És ehez kellett az, hogy nyerjenek, többször zsinórban. Igazi kocadrukker vagyok, de ezt büszkén vállalom.