bet

a tegnapi bajnokok ligája forduló, mint mezei focikedvelőnek igen izgalmasnak igérkezett, de tovább kívántam fokozni az élvezeteket, fogadtam hát, az angol csapatokban bizva bizvást. Az arsenalra a pool ellenében, a cselszkire a fenerrel szemben. Mondhatnók, igen, ez racionális kötés lenne. Az is volt. Aztán leültem egy háromtojásos rántotta társaságában a tévé elé, és életemben először tisztaszívemből az arsenal győzelmét kívántam.
kis háttér:
11 éve már annak, hogy Eric Cantona behúzott a csőbe, és bár még abban a szezonban visszavonult, hogy a strandfoci világszövetség tiszteletbeli elnöke legyen, engem már nem lehet a Mencsesztertől eltéríteni, legyen bármekkora most körölöttük a sztárolási láz, és C. Ronaldo nagysága előtt én is fejet hajtok, de szimpatikus soha nem lesz.)

A 23. percben Adebayor v. Persie és Cesc figura-a-köbön kisszögletéből megszerezte a vezetést, és én eufórikus örömtáncot jártam ültömben.
-Éreztem már ezt a fajta örömöt (lásd. 99-es BL. döntő) de most hogy nem az én csapatom (vicces, soha nem voltam még united meccsen) góljának örültem, ráébredtem, hogy egy foci gól miért képvisel sokkal nagyobb értéket, mint bármely más labdasport pontszerzése. Sokmillió ember várt arra a gólra, sokkal feszültebben mint én, mert engem csak az érdekelt, hogy bejöjjön a tippem, és a kis byte forintok csilingeljenek a számlámon. De annak, akinek szívügye ez a csapat, már a sorsolás óta erre a gólra vár, és az elmúlt napok minden félelme a torkán szalad ki. Minden más sportban törvényszerű a találat, míg a fociban az óriáscsapatok is gyakran kénytelenek dolguk végezetlenül távozni a pályáról.

3 percel később jött Mr. Gerrard, egészen az alapvonalig hülyítette a védelmet, majd Kuyt a maga golyóálló módján, Clichyvel duettben csúszva tuszkolta át a labdát az gólvonalon, Almunia kapus pedig csak állt a távolabbi kapufánál, és számonkérő bociszemeiből csak úgy dőlt ki a nadekéremmiafaszvoltezgyerekek.
Azt gondolná a kedves olvasó, hogy most pont az elenkező érzés kerített hatalmába, pedig nem. Nem tudott érdekelni, hogy egy esetleges X a mátyásom búcsúját jelenti. Haragudtam az arsenalra, amiért eladták a vezetést, és tudtam, hogy most az a fajta erőlködés következik, amitől egy United meccs esetében katatóniás állapotban vennék tudomásul (mint amikor idén a City ellen ripszropsz 2 vel voltak lemaradva a srácok).
Nem vagyok egy fociguru, de tudtam, hogy
a Liverpoolnak ez a tökéletes idegenbeli eredmény, így most szépen beássák magukat, Wenger papa meg kétségbeesetten behozza a támadóit, Bentnert és Walcottot. A meccs eutrofizációjához nagyban hozzájárult Bentner gólvédő tánca, majd Walcott jobboldolra húzódás, ahol teljesen eltünt a zord Pool védők gyűrűjében. Felivelgetés, széljáték, Fabregas előrehúzódása, mindhiába.
Amikor tavalyelőtt a Barcától kapott ki az Arsenal a döntőben, nem izgatott, jó meccset akartam és kész, megugye a BL döntő az az Ami. Lehet hogy a lehetséges nyeremény indukálta az érzelmi hozzáállásomat, de a végére ez már tizedrangúvá sorvadt.

Várom a Visszavágót.

A Chelsea meg kikapott, Deivid 25 méterese igazán gyönyörű, ám a kékeknek (akik itt fehérek)ajándékozott idegenbeli találata sanszos, hogy a fener vesztét okozza majd.