a munka világa

Találkoztam ma a kollégámmal. Érdekes volt, kispörcként sokat gondolkodtam, hogy milyen lesz egy nagy cégnél megismerkedni a hasonszőrüekkel. Akkor még nem sejthettem, az unalom keresztjét ketten cipelni nehezebb, mert az a minimális dolog, ami a munkakörünkbe illik és amiért a pénzt kapjuk az is kétfele oszlik. Nem is arrol van szó, hogy egymás elől kapkodjuk a levegőt, mert a gyárban nagyon furcsa torzuláson megy át az idő szövete. A napokat maximum egy félbehagyott rendelés köti össze, és ritkán akadnak igazán emberi pillanatok, amikre emlékezni lehetne. Jó megtapasztalni azt amikor sok ember nevet egy ennyire arctalan milliőben. Az angolok sokat panaszkodnak, hogy nagyon lehúzó a szerelőcsarnok hangulata, szerintük egy kis zene sokat segítene. Persze saját zenelejátszót behozni nem lehet, így a főnökségnek komoly szándékában áll egy központi vezérlésű hangszóró rendszer kiépítése, ami persze csak oda fog vezetni, hogy előbb két pártra szakad majd az operátor gárda:
1.)Akiknek tesztik a "központi zene"
2.)Akiknek valamilyen okból (konflikt a főnökkel, zenei preferencia st.b) nem.
Idővel az egyes számú csoportból elapadnak a rajongók, unalmassá válik a repertoár és akkor a dolgozók és a menedzsment közé sikerült még egy 15-ös YTONG válaszfalat húzni.

nem sikerült épkézláb postba öntenem a mai napomat, talán ha többet unatkozom társaságban, kiforottabb lesz a hozzáállásom.